Hey Europe, sorry about our Prime Minister

Ahogy azt már sokan, sok helyen elmondták, egy méltatlan ember távozott a közéletből, ezen nincs Schmitt tovább ragozni:)
A legfontosabbról viszont nem esett szó, hogy mi is az „Álamfő” lemondásának a valódi üzenete?
Az, hogy van remény. Van remény, mert ha sokan akarjuk, akkor mégis csak működik a „negyedik hatalmi ág”, a média kontrollja a közélet felett. Mikor volt arra példa, hogy oknyomozó újságírói munka valami fontos eredményt, változást hozott volna ebben az országban? Mikor szembesült ilyen következményekkel bármely hazug politikusunk - akikből pedig nincs hiány?
Ezer köszönet a HVG-nek az ügy kipattintásáért, de ahhoz, hogy a bulvárkacsa hógolyó lemondó beszédes lavináig terebélyesedett, kellett a tüntetések sorozata, az alternatív köztársasági elnök választás, a viccgyártása, Schmitt facebook oldalának ellehetetlenítése, a sorozathazugság bemutatása a külföldi véleményformálóknak, tehát a nyomásgyakorlás minden formája.
Kellettünk mi, egyszerű magyar állampolgárok - és látjátok, megcsináltuk. Kicsit csodálkozom is, hogy senki nem szervezett valami örömünnepet, mert megérdemelnénk. Nem csak haragból lehet az utcára menni, hanem örömből is. Ezt még tanulnunk kell, de lesz még esélyünk javítani ezen.
Most játsszák a mozik az Éhezők viadala c. negatív utópia filmet. Ebben mondja a főgonosz, hogy úgy lehet rabszolgaságban tartani az embereket, hogy mindig adnak nekik egy kis reményt, de nem túl sokat.  
Sablonos film, de ez a mondata igaz. Nálunk is egyedül a remény az, ami megmozgathatja végre ezt az apátiába fordult országot. Ez az amit a politikusaink 22 éven át elloptak tőlünk, de most visszavettük, saját erőnkből, sajátmagunknak. Innentől fogva nincs megállás, 2014-ben politikai paradigmaváltás lesz itt, akárki meglássa.

Tisztelet  a bátraknak -  hirdették a március 15-I állami ünnepség transzparensei, majd pedig Orbán szónoklata is: “ A nemzetért cselekedni, a nemzetért áldozatot hozni mindig is a bátrak erénye volt. Így volt ez 1848-49-ben is, amikor a hős vezérek oldalán bátor emberek elszánt tömege fordította meg a történelmet. Ma sincs ez másképp.”

Tisztázzuk tehát, mit is mondott Orbán valójában: én, Orbán Viktor  vagyok a bátor hős, az ország megmentője. Nyilván direktbe ez (még) ciki lenne neki is, ezért fordult a  nyelvtudomány által csak implikációnak nevezett jelenséghez: az implikáció olyan megnyilatkozás, amely az adott beszédhelyzetben a szó szerinti jelentés mellett egy másik jelentést is kap.
De ki is itt a bátor?
Az, aki megpróbálja lefoglalni Budapest összes használható közterületét, hogy ellehetetlenítsen minden ellenzéki megmozdulást?
Vagy az, aki állampárti pénzen importált lengyel „jobbikos” bértüntetőkkel erősíti magát?

Vagy az, aki pártszervezésben és finanszírozásban utaztat vidéki tömegeket állami rendezvényre?
Vagy az, aki a NAV-ot uszítja a legnagyobb ellenzéki civil szerveződés szervezőire?
Vagy talán az, aki saját dilettantizmusát, sérült egójú dacos ballépéseit leplezi a külső ellenségkép kialakításának ősi, jól bevált módszerével?
Még mielőtt engem is az implikáció vádjával illetnétek, kimondom, hogy nem. Nem, Viktor, te nem vagy bátor hős. Te középszerű ember és rossz politikus vagy. 2014-ben le fogunk váltani. Még nem tudjuk, hogy ki lesz a hős, de addig megtaláljuk. És ha megfogadsz egy jó tanácsot: készülj fel rá lelkileg, mert fájni fog, de nagyon.

 

Az vállalkozások gazdaságra gyakorolt hatásait kutató és vállalkozásokat támogató kansasi Kauffman Foundation tavaszi tanulmánya meglehetősen érdekes képet fest a Wall Street pénzügyi játékosainak és az új vállalkozások viszonyáról.

A 60-as években Ewing Marion Kauffman gyógyszeripari mágnás által létrehozott alapítvány egyik alapvető vélekedése, hogy az új vállalkozások tekinthetőek a gazdaság motorjának, új munkahelyek teremtéséhez döntő mértékben ők járulnak hozzá  - például a 2010-ben létrejött 3 millió új amerikai munkahely szinte mindegyikét öt évnél fialtabb vállalkozások generálták.

A pénzügyi válság során a wall street-i cégeknek dobott állami mentőövek egyik legfőbb indoklása az volt, hogy ők a gazdaság fogaskerekeinek olajozói, ők biztosítják az új vállalkozások építéshez szükséges tőke rendelkezésre állását, nélkülük nincs kilábalás.  A Kauffman Foundation tanulmánya viszont pontosan ennek az ellenkezőjét állítja. Kimutatták, hogy a pénzügyi szolgáltatók fellendülése pont ellentétes az új vállalkozások megjelenési ütemével. Amikor szárnyal a Wall Street, akkor alakulnak az új vállalkozások a legkisebb számban.

 Az elsődleges okként pedig az agyelszívást említik meg. A golfozni és kapcsolatokat építeni kiválóan tudó befektetési bankárokat ugyanis rendkívüli szellemi kapacitás kell, hogy a háttérből támogassa.  A 2000-es évek elejétől megjelenő, elképesztő bonyolultságú derivatív pénzügyi konstrukciók kidolgozása egyrészt szellemi kihívást, másrészt pedig rengeteg pénzt és csillogást kínál pont azoknak a fiataloknak, akik tehetségük lévén képesek lennének innovatív új vállalkozásokat létrehozni és ezáltal a gazdasági fellendülés motorjává válni. Például a Wall Streeten kikötő MIT mérnök hallgatók aránya 2003. és 2006. közt 18%-ról 25%-ra nőtt.

Nem csoda, hogy a Nobel-díjas közgazdász, Edmund Phelps is a pénzügyi szektor 80-as évek óta tartó brutális térnyerését látja az amerikai gazdaság termelékenységének tartós csökkenésének egyik fő okozójának.

Hogy miért is érdekes egy amerikai gazdasági kérdés itt egy magyar politikai fórumon? Azért, mert kiválóan illusztrálja, hogy a sikeresség nem annyira a forrásbőségen múlik – mint azt sokan gondolnák – hanem sokkal inkább a tehetségek rendelkezésre állásán.  

Magyarországon a rendszerváltás utáni politikai elit teljes csődje adhat éppen lehetőséget a múlt rendszerben szocializálódott gondolkodásmóddal való teljes és végérvényes leszámolásra és így a rendszerváltás véghezvitelére. Ez a politikai csődhelyzet lehet pont az, ami sok olyan, a privát szférában edződött, világlátott, nyitott gondolkodású fiatalt fordíthat a politika és közszféra felé, akiket eddig teljes mértékben taszított a professzionalistással hadi lábon álló, korrupcióval átszőtt magyar közélet.  Az elégedetlenség, és a kényszer abból fakadó érzete, hogy egyszerűen nem létezik alternatíva lehet az a motiváló tényező sokaknál, ami egy magasabb szintre emelheti a közügyekkel való foglalkozás igényét a négy évente történő ikszelésnél.  

Mivel nincs még egy készen álló, alternatív, kormányképes erő, ahogy az a március 15-i Milla tüntetés végén, a 12 pontban is elhangzott, szerveződések most vannak épülőben, tehát a "HR" kérdés rendkívül fontos lesz.

Az a formáció lehet a kormányra kerülés és a majdan ott végzendő munka szempontjából is sikeres, amelynek sikerül egy olyan professzionálisan menedzselt, közjót szolgáló, nyitott„klubot” létrehozni és üzeneteit hatásosan kommunikálni a célcsoportja felé, amelyhez vonzónak érzik tartozni azok a tehetséges, értelmes fiatalok, akik képesek szolgáltatni azt a látásmódot és intellektuális lóerőt, ami kirángathatja az országunk szekerét ebből a sok évtizedes sártengerből.

Mi ez a blog?

Van egy cím, ami magyarázatra szorul: Hey Europe, sorry about our Prime Minister, azaz elnézést Európa, hogy ilyen Miniszterelnökünk van.

Kezdjük talán onnan, hogy mi az amit nem jelent ez a cím. Nem jelenti azt, hogy "Szeretünk Viktor". Ez ennek pontosan az antitézise.

Miért az antitézissel kezdem? Mert nem vagyok egyedül azzal a vélekedésemmel, hogy most kurvára nem politikai blogot kéne írnom, hanem együtt lehetnék például a családommal, foglalkozhatnék a munkámmal, vagy akár a hobbiaimmal. Viszont nagyon nem tetszik az, hogy azok akiknek vezetniük kéne ezt az országot, azok egyrészt elfogadhatatlanul szar munkát végeznek és ráadásul olyan döntéseket hoznak, amivel minden 89 utáni kormányunknál hosszabb időre betonozzák be, kódolják bele a jövőbe korlátozott, rövidtávú és kicsinyes gondolkozásukat. És ezt a többséggel meg is kajáltatják, mert pont olyanok ők, mint a magyar átlgember: sértődött, kisebbségi komplexusos, hárító, sorsáért felelősséget nem vállaló.

A kormányzásnak a nevelés, jó irányú tudatformálás lenne a lényege szerintem. Az, hogy a saját példáján keresztül utat mutasson. Olyanok kellenének, akikre fel lehet nézni, akiktől tanulni lehet. Te Viktor nem ilyen vagy. Pont azon a szinten vagy, mint az átlagember, akinek tetszel. Te nem felemeled az átlagot, hanem gondoskodsz róla, hogy véletlenül se váljon jobbá még jó sokáig.

Szeretünk Viktor! Szeressétek a gyereketeket, vagy a kedvenc focistátokat, rock zenészeteket, de könyörgöm ne egy politikust. Mert különben hamar ide jutunk:

Rákosit is sokan szerették, lehet, hogy annyian is mint téged Viktor, de ha még senki nem mondta volna, politikusnak nem az a dolga, hogy azt mondja és tegye ami tetszik, hanem azt ami jó. Ha a csillogó szemekre van szükséged, akkor maradtál volna  a focipályán, vagy álltál volna óvóbácsinak inkább.

Hát ezért csináltam ezt a táblát és a facebook csoportot:

Tudd, hogy egy csomóan nem szeretünk. Azt, hogy kit szeretnénk helyetted, azt még nem tudjuk, de téged nem, az biztos.

A blog persze nem arról szól majd, hogy nem szeretem Orbánt. Akkor nagyjából itt lenne vége. Hanem arról is amit szeretnék, ami már egy hosszabb történet.