Tisztelet a bátraknak - hirdették a március 15-I állami ünnepség transzparensei, majd pedig Orbán szónoklata is: “ A nemzetért cselekedni, a nemzetért áldozatot hozni mindig is a bátrak erénye volt. Így volt ez 1848-49-ben is, amikor a hős vezérek oldalán bátor emberek elszánt tömege fordította meg a történelmet. Ma sincs ez másképp.”
Tisztázzuk tehát, mit is mondott Orbán valójában: én, Orbán Viktor vagyok a bátor hős, az ország megmentője. Nyilván direktbe ez (még) ciki lenne neki is, ezért fordult a nyelvtudomány által csak implikációnak nevezett jelenséghez: az implikáció olyan megnyilatkozás, amely az adott beszédhelyzetben a szó szerinti jelentés mellett egy másik jelentést is kap.
De ki is itt a bátor?
Az, aki megpróbálja lefoglalni Budapest összes használható közterületét, hogy ellehetetlenítsen minden ellenzéki megmozdulást?
Vagy az, aki állampárti pénzen importált lengyel „jobbikos” bértüntetőkkel erősíti magát?
Vagy az, aki pártszervezésben és finanszírozásban utaztat vidéki tömegeket állami rendezvényre?
Vagy az, aki a NAV-ot uszítja a legnagyobb ellenzéki civil szerveződés szervezőire?
Vagy talán az, aki saját dilettantizmusát, sérült egójú dacos ballépéseit leplezi a külső ellenségkép kialakításának ősi, jól bevált módszerével?
Még mielőtt engem is az implikáció vádjával illetnétek, kimondom, hogy nem. Nem, Viktor, te nem vagy bátor hős. Te középszerű ember és rossz politikus vagy. 2014-ben le fogunk váltani. Még nem tudjuk, hogy ki lesz a hős, de addig megtaláljuk. És ha megfogadsz egy jó tanácsot: készülj fel rá lelkileg, mert fájni fog, de nagyon.
